ARANYDÍJAS ÍRÁSOK-
  PETHŐ ISTVÁN MŰVEI

 
 
 

 

KÖZÉPISKOLÁBAN

 

Mint mindenkinek, aki az általános iskola után is tanul valamit tanintézetben,

mivel már érettebb fejjel nézi a világot, könnyebben veszi észre a mindennapi

életben a nem mindennapi eseteket. Esetem is erre utal.

Vegyészeti Technikumba jártam, esti tagozatra. Itt a munkahelyi dolgozók

tanultak. Voltak közöttük kollegák, vezetők, beosztottak, nők, férfiak vegyesen.

Itt egy munkahelyi párosról emlékezek meg. Mivel nem sértő, de megjegyezni

érdemes, néven nevezem az illetőket. Erdős Mária volt a női szereplő. Ez egy

egészen kiemelkedően, magas termetű, szókimondó, immár asszonnyá lett leány.

Míg a partnere, munkatársa, itt osztálytársa is Bak Sándor, akli kicsi növésű,

tömzsi, kisbeszédű, legény emberke. Folyik a matek óra. Tanárunk egy humorában

is „belevaló” idősebb mérnök volt. Ez ismerte a munkahelyi körülményeket. Ismerte a

munkahelyről ezt a két, mindig egymáson lovagoló, egymást cikiző, munkapárost is.

Az osztály is sokat derült a két, egymást finoman „maceráló”, jó szórakozást biztosító

együttesen.

Tanárunknak szokása volt két tanulót kihívni egyszerre a táblához felelni. Míg az

egyik írt a táblára, addig a másik szóban felelt a kérdésre. Már, ha tudott. Ez a két,

egymást jól kiegészítő páros, nem volt a legjobb felelőkhöz sorolható diák. Ez is adta

a helyzet komikumát gyakorta.

Itt az is előfordult többször, hogy az előző órai anyag a táblán maradt töröletlenül.

Ezt a felelők szokták letörölni, ha olyan feleletet vártak tőlük, hogy a táblára kellett

írni. Itt most ez ment éppen. Mivel az előző órát egy magas tanár adta, hogy több

felférjen a táblára, magasan kezdett fel írni. Egészen a tábla tetején voltak az első

sorok.

Sándorunk, hogy húzza az időt, kezdte törölni a táblát. De messze látszott,

hogy nem fogja elérni a felső sorokat. Kuncogtunk rajta, miként nyújtózott, ugrált,

hogy elérje a törölni valót. Tanár rá szólt Máriára, hogy miért nézi a kollegája

szenvedését? Miért nem segít rajta? Erre kivette a törlőt Sándor kezéből, aki nem

akarta elengedni. De csak sikerült kikaparni. Majd ő is nyújtózkodva kezdett a

törléshez. Tanár ezt látva rá kérdezett:

-Mi van? Maga sem éri el? Majd huncutul kacsintott az osztály felé, akik a

tanárral együtt, humorosnak találták a szituációt. De még oda szólt Sándornak:

-Miért nem segít neki?

Ez a szerencsétlen, mivel a törlő Máriánál volt, azt kérdezte, hogy:

-Hogyan? Nincs mivel!

Itt jött a humor! Beszóltam:

-Állj neki bakot!

Ezen úgy kitört a nevetés, hogy a Mária kezéből kiesett a táblatörlő. Sándor

felkapta, és elkezdett ugrálva, ismét törölni. De csak nem érte el. Erre a tanár is azt

mondta Máriának:

-Na, mi lesz? Maga miért nem áll neki bakot?

Ez a Mária meg az helyett, hogy bakot állt volna, neki esett Sándornak, és közel

harcot vívva kiszedte a kezéből a törlőt.

Mikor tiszta lett a tábla, a tanár megcsóválta ősz fejét, mert belátta, hogy ez

az egész jelenet arra ment ki, hogy a felelést sumákolják, ahogy lehet. Belátta

azt is talán, hogy ezt a kialakult, vidám hangulatot, kár lenne kínos feleltetéssel,

"megrontani”.

Helyre küldte a két szereplőt azzal, hogy a következő órára jobban készüljenek

fel, mert akkor nem lesz táblatörlés!

 Pethő István 

  
Nagy futás


Valamikor régen, sok éve már ennek, különös esetnek voltam átélője. Ám, emléke még ma is tiszta emlékezetemben.

Felnőtt iskolából jöttünk haza immár. Ez az iskola a Kelenföldi erőmű gondozásában, az erőmű területén volt. Lévén kazángépészeti szaktanfolyam. Ide „érett férfiként”, munkahelyről jártunk. Ki-ki, más-más erőművektől. Jöttünk ki többen „iskolások”. De mint a pestiek általában, mink is buszhoz mentünk. Igenám, az erőmű kapujától úgy vezetett az út, hogy nem lehetett belátni a jövő buszt.  Ehhez a sarokig ki kellett menni. A buszt balról vártuk, míg a megállója jobbról volt, tisztes távolságban.

A sarokig kiérve láthattuk, hogy a busz jön e. Mennyire igyekezzünk a megállóhoz.

Nos, ez esetben is ez történt. Kiértünk a sarokig, és a ritka alkalmak egyikeként a busz ott jött. Hamar neki lódultunk mind, akik ott voltunk. Sőt, többen. Ugyanis egy hölgy is ez ügyben ért a sarokra, és mire mink Férfiak felocsúdtunk, hogy az a nő, a busz láttán kezdett futásba, már némi előnyre tett szert. Így mink a nő nyomában igyekeztünk a buszmegálló felé. Vitathatatlanul, szaladtunk a „nő” után.

Ez nem lenne említésre méltó, ha csak ennyi volna. Ide tartozik, az a tény, ahogy a nő, kinézett! Nem festem le a kinézetét. Annyit jegyzek meg csak, hogy a „szépség versenyre” hiába is nevezett volna be. Nem állítom, hogy a „csúnyasági versenyt” megnyerte volna, de dobogó körüli helyre esélyes lehetett.

Hát így igyekeztünk futva a buszig, amit a futásunk eredményeként el is értünk. Jól tele volt a busz. Szorosan álltunk egymás mellett. Így az előttünk futó nő se esett távol. Meg is szólítottam kellő udvariassággal. Megkérdeztem tőle, persze, szerintem a megsértést nem akarván, hogy volt e már ilyenben része, hogy hat férfi futott utána? Ezen megjegyzésemet úgy mondtam, hogy a velem levő osztálytársak is hallják. De hallotta az utasok többsége is.

Eme nem minden napi kérdésemre jól megnézték a beszélőpartnerem. Átlátták a kérdés lényegét rögtön. Kitört a nevetés. Szegény nő! Első reflexében nagyot nézett, de megértette a kérdést, felfogta a nevetés irányát, és belátva a tartalom komikumát, velünk nevetett.

Kiderült, hogy a kinézetétől függetlenül, olyan talpra esetten forgatta a szót, hogy majdnem én bántam meg, hogy szóba álltam vele.


De minden jó, ha a vége jó, amíg utaztunk, el voltunk foglalva a társalgással, és a máskor olyan hosszúnak tartott utat hamar megtettük. Mosolyogva köszöntünk el egymástól.

 

Pethő István


 
Az alábbi fordító programmal lefordítható a honlap tartalma több nyelvre.
Figyelem!
Visszatérés, az eredeti oldalra:kattints újra itt, a fordító ikonra, és jelöld be az Original Page hivatkozást


 




 
 
 © 2009. SITE-MLM - Honlap szerkesztő