ARANYDÍJAS ÍRÁSOK-
  PETHŐ ISTVÁN MŰVEI

 
 
 

 


                                                     




SZLOGEN

 

NE HIDD, KÜLÖNB ÉN SEM VAGYOK

MINT SOK, KIK AZ UTON JÁRNAK

LEGFELJEBB, MÁS IRÁNYT ADOK

GONDOLATNAK, TETTNEK, SZÁJNAK
                                                       /Pethő István/

FELADAT

 

Furcsa fintort vág az élet, amikor a nevem hallja

Hiszen többször is voltam már ez életemben meghalva

Háromszor húztak ki vízből, új lelket lehelve belém

Majd még háromszor a kaszás suhint kaszájával felém

 

Aztán volt oly balesetem, mitől csak az ég mentett meg

Ezeknek bekövetkeztét még csak el sem képzelhettem

Karamboloztam kocsival. Kocsimból totál egy roncs lett

De rajtam nem látható belőle még karcolás sem

 

Estem be úgy vonat alá, kerék levágta kabátom

De rajtam a sínrozsdának nyománál egyebét nem látom

Estem le egy magas fáról, mikor letörött az ága

De bele pottyantam egy tüskés sóska cserje bokorjába

 

Amikor ki kecmeregtem, megkarmoltak bár a tüskék

De mi volt az ahhoz képest, ha éltem nyomorékul élném

Ám, végül csak megmaradtam. Nem kellettem a halálnak

Mert az ember így jár, ha rá az Égbeliek vigyáznak

 

Terve volt az égieknek. Feladat volt kiróva rám

Nem halhattam meg ameddig el nem végzem földi munkám

Visszanézve életemre, nem voltam valami nagy fej

De hát, arany díjat kapni, valakinek, mégis csak kell

 

Életem furcsa fintora, nem akartam író lenni

De az írás, mint egy árnyék, mindenütt kezdett követni

Éjjel, mikor felébredtem, ültem írógépem elé

És a rímek, mint kaszált rend sorakoztak egymás mellé

 

A sok rímből könyv született. Olvashatja bárki hittel

Édesanyám életéből íródott szerető szívvel

Életét amint intézte, sok akadályt véve benne

Ment előre töretlenül, Isteni hit segítette

 

Ezt látom én oly fontosnak, hogy a vers-könyv megíródjon

Édesanyám viselt dolga emlék nélkül el ne múljon

Miközben Istent imádta, segített a bajlódókon

Ezt kellett papírra vetnem. Ezen kellett munkálkodnom

 

Így kellett meg jutalmazni Édesanyámat tettéért

Bizonyítva, hogy élete sok más embernél többet ért

Így kellett koszorút tenni sokat szenvedett fejére

Ez legyen méltó köszönet, mivel megdolgozott érte

 

Ezüst-, s arany-koszorú van. Már csak GLÓRIA hiányzik

Ha majd azt is megszavazzák, életgyertyám is kialszik

Ezt várja talán éntőlem Édesanyám fenn a mennyben

Talán azért tartott eddig Jehova is meg életben

                                                             /Pethő István/




Magamról


ÖNÉLETRAJZ


A második világháború közepén láttam meg a napvilágot, egy nagycsalád harmadik gyerekeként, Izsák tanyavilágához tartozó, Matyónak nevezett területen, egy tanyaházban, Soltszentimre peremén 1943. február 6.-án.

Mivel Soltszentimrére jártam iskolába, orvoshoz, vagy boltba, Soltszentimreinek vallottam magam mindig.
Izsákra csak a közigazgatási, hivatalos ügyek miatt mentünk, mivel az, távolra esett.

 

Nővérem, és bátyám után harmadik vagyok a családban. 

Utánam még tizenegy testvér szüle-tett.
A nagycsalád erősen behatárolta az életvitelemet.
Mindig erőssége voltam Édesanyám-nak a gyermekei, a testvéreim támogatásában, különösen Édesapám halála után.

 

Az életutam nem volt zökkenő mentes. 

Csak egy szemmel éltem, és élek, ami különösen behatárolta a munkavállalásaimat, és az ebből adódó bérezésem.

E születési helyemről elköltöztünk 1956-ban Dunavecsei tanyavilágba, Fehéregyházára.
Ott az Állami Gazdaságban vállaltam munkát.
Később, ahogy államosították földünket is, felkerültem a Fővárosba. Több munkahelyen, több szakmát kitanultam.
Esti tagozaton leérettségiztem.

Családot alapítottam.
Otthont teremtettem.
43 éves munkaviszony után mentem nyugdíjba.

Verseket, novellákat már ifjabb koromban is írtam.
Többnyire célirányosan, tőlem-hozzád alapon.
Közzétevésre sose gondoltam.
De mióta Ilona húgom, aki már régebb óta foglalkozik saját verseinek, és antológiáknak kiadásával, megjelenttette a számára írott versemet, azóta tevékenyebben ráálltam az írásra.
Bő témát adott Édesanyám különös életvitele.
Ebből íródott meg Édesnyám életét bemutató TRILÓGIA.
Ennek első kötete a „Szentnek született” című versben megírt könyv, magas díjazást kapott.

Ez a TRILÓGIA Édesanyám születésének 90. évfordulójára, az általa leírott élettörténeteiből állítódott össze.
Ezzel állítva emléket Édesanyámnak, mint gyermeke, méltó főhajtásaként.

 

 

Húgom foglalkozik régebbről Antológiák kiadásával. 

Pár versem, általa lett megjelentetve.

 

 

E könyv megjelentetésében is nagy szerepe van.

Magas ÚNIÓS díjakig eljutottam vele.
Majd Édesanyám által megírt, saját élettörténetének átírásával, megszületett az élettörténete prózai trilógiában is.

E művek mellett más témájú egyéb versekkel, „Szivárvány” címmel, újabb trilógia van megírva.
Ami szintén díjazást ért el.
Ezekben, szivárvány színéhez hasonlóan, minden színben, és tartalomban szerepelnek munkáim, úgy a magánéletemhez, mint környezetemben észleltekhez kötődően.

Közben néhány irodalmi-körbe beneveztem.
Tekintettel, hogy egy szemmel éltem le az életem, a munkahelyi munkavállalhatáskor, mindig kisfizetést kaptam a szemem végett.
Így kisnyugdíjasként, kénytelen voltam mellék munkát vállalni, ami az irodalmi életem rovására ment.
Az írásaimat is többnyire éjjeli órákban hoztam létre.

 

 

Most Szigetszentmiklóson élem nyugdíjas éveimet.

 


                                     
Pethő István

 

      

 

SZIVÁRVÁNY

 

Egy nyári délután szemergett az eső

De látszott az égen, nem lesz számot tevő

A nap elő bújt a felhőtakarásból

Szivárvány alakult, hol még volt a zápor

 

Érdekes szivárvány volt ez, nem akármi

Kertünk közepébe láttam földet érni

Olyan szélesre volt a sávja szétnyílva

Hogy a fél kertünket egyben átkarolta

 

Amint észrevettem, futás az esőbe

Szivárványt megfogni futottam a kertbe

Persze nem lehetett megfogni sajátnak

Mert mindig odébb ment, mint hol éppen jártam

 

Ott volt a szivárvány pár méterre tőlem

Nem tudtam elfogni a néző szögemben

Bentről akik néztek, örültek ám nagyon

Mert a szivárványban látták, benne vagyok

 

Végig futottam a kertet egész hosszan

Mondták utána, hogy végig benne voltam

Különös élmény volt. Bár meg nem foghattam

De tudtam, hogy ebből ki, mégse maradtam

 

A földünk végénél, amikor megálltam

Láttam a szivárványt emelkedni lassan

Ahogy a szitáló eső kezdett múlni

A szivárvány kezdett lassan vékonyulni

 

Majd felment magasba, akkor tűnt el végre

De én hálás szívvel néztem fel az égre

Kevésnek volt része olyan állapotba

Mire mondhatná, hogy szivárvány befogta

 

Hiába mondanám, nem volt külön érzet

Csak a tudatom volt, ami mindent érzett

Azonosultam ott azzal az érzéssel

Kiválasztott voltam égi tüneményben

 

Ez külön emlékem. Nem feledem soha

Az életem ettől lehet még mostoha

Mégis van örömöm, ha erre gondolok

Érzem, vigyáznak rám az égi angyalok

 

Életem folyamán voltak nagy gondjaim

Ám, valahogy mindig oldódtak dolgaim

Nem is törekedtem nagyságra, tudható

De segített mindig az a Mindenható

 

 

Az írás magáért beszél!!!

 

ILONA HÚGOMNAK: Eszembe jutottál


Valamikor mondtad, hogy szeretnél reflektor fényében lenni.
Elvileg volt is módod benne, hiszen díjat kaptál, és a díjjal valami fény is jár. Bár a reflektor nem volt bekapcsolva. Ez reflektor nélkül is látszik. Ám most másról írok.


Megszületett a Szigetszentmiklósi katolikus újság. Nem volt valami nagy sikere. Erre javasoltam a kiadónak, aki többek között a papunk is, hogy tegyen az újságba ismerősökről, ismerősöktől írást. E célból adtam is át az arany-díjas könyvemből néhány vallásos beütésű, újságban jól elhelyezhető írást. Remélve, hogy ez megnöveli a keresletet az újság iránt, és ezzel a templomi bevétel is növekedik.

Még nincs fejlemény, de nekem mégis van egy különös emlékem erről.

Még sosem vettem észre azt, ami velem történt.

Rám nézett a nap! Igen! Rám nézett a nap! Jól megnézett magának. Mint egy reflektorfény, úgy vetődött rám, meglehetősen hosszú ideig.

Láttál már sötét helyen, kis lyukon bevilágító fényt? Ez egy különös fénycsóva. Ahova vetődik, ott nem lehet nem észrevenni azt, amire rá vetődik.

Így voltam én is. A templomban ültem a padban. Nem állítom, hogy a megszokott helyemen ültem volna, hiszen csaknem minden alkalommal máshol jut ülő hely. De általában azon a „környéken” szoktam helyet foglalni. Talán ezért nem vettem eddig észre, amit eddig is tudtam, hogy a templom tetején kockákban vannak az ablakok, és ezeken át jön be a fény, ha süt a nap.

Nem hiszem, hogy máskor nem sütött volna be ugyan így a nap, de eddig nem vettem észre. Valahogy, mikor ott járt a nap, egy felleg lehetett a napfény útjába, amitől nem tudott olyan sugárban betörni a fény. Most is lehetett valami kis felleg az égen a nap alatt, mert pont akkor, mikor oda ért a nap, akkor tűnhetett el a vonalból, mert „pásztázás nélkül”, hirtelen szakadt rám a fény.

Elgondolkodtatott az esemény. Valamikor a szivárványban voltam benne. Meg is írtam versben. A könyvemnek is ezt a címet adtam, amiben meg is jelent

Tekintettel arra, hogy a könyvbeli versek nem egy témára, egy személyre, vagy személyről szólnak, hanem a szivárvány minden színét szimbolizáló, témában vannak.

Ez jutott eszembe, míg a nap megnézett magának. Mintha az ÉGI TEREMTŐNK nézett volna rám. Talán még mosolygott is, hiszen olyan melegen simogató volt, mint egy kedves, mosolygós tekintet.

(Írásokban, rajzokon, az Isten szemét, ami mindent lát, háromszög alakzatban ábrázolják. Itt az ablakból is a tetőtartó „gerendázat” eltakarta az ablak jelentős részét. Rám csak az ablak sarkából jött a fény. Ez a sarok, ahonnan a napfény betört, egy háromszög alakzat.)

Elgondolkodtam azon, hogyan született meg a könyvem, amit Édesanyámról írtam. Meglepően magasan díjazták. A templom építéséhez is adományoztam az eladott könyvek árából. Sikere volt a Szivárvány című könyvnek is. Soha nem érzett tisztelettel néznek rám az emberek, mióta a könyveimet elolvasták.

Belegondoltam a leélt életembe. Többször megnyilvánult az Isteni gondviselés, mikor olyan helyzetben voltam, ahonnan normál körülmények között nem jöhettem volna ki úgy, ahogy kijöttem.

Gondolok itt arra, hogy háromszor húztak ki vízből, új lelket lehelve belém. Estem le magas fáról. Úgy értem a sóskabokorba, hogy nem törtem össze magam. Kocsim összetörésekor semmi karcolás nem esett rajtam. De ami csúcs volt, hogy a vonat alá beestem, és emlékként csak a kabátom sarkát vágta le a kerék. Vagy említhetném a lábtörésem. Közel négy hónapig vajúdott a lehetőség, hogy egy lábú leszek e?

Nem ragozom tovább. Az embernek többször lepereghet az életfilmje a szeme előtt, ha olyan szituációba kerül. Nekem most nem az élet-halál küszöbén történt meg ez a „film-nézés”, hanem kényelmesen, templomban ülve, ahol igazán nem voltam kitéve semmi káros hatásnak.

Érdekesség volt, ahogy a nap elhaladt felettünk, ugyan olyan hamar meg is szűnt a fénysugár, mint ahogy rám jött.

Elgondolkodtam ezen eseményen.

Eszembe jutottál.

 

Pethő István


 
Az alábbi fordító programmal lefordítható a honlap tartalma több nyelvre.
Figyelem!
Visszatérés, az eredeti oldalra:kattints újra itt, a fordító ikonra, és jelöld be az Original Page hivatkozást


 




 
 
 © 2009. SITE-MLM - Honlap szerkesztő